Hogyan jutottam el addig, hogy az életemet gyökeresen megváltoztassam?
Egy élet során többször is felmerül bennünk a kérdés:
Jó helyen élek?
Lehetne ez jobb?
Tényleg ez az az élet, amire mindig is vágytam?
Nálam ez a kérdés már évek óta ott motoszkált.
Mert minden érv megvolt a maradás mellett:
jó helyen lakom,
huszonöt éve itt élek,
mindenkit ismerek,
mennyi emlék köt ide.
És mégis… ott volt bennem egy halk, makacs hang:
milyen lenne az életem máshol?
Aztán egyszer csak megérkezel egy helyre,
és az első pillanatban azt érzed:
igen… itthon vagyok.
De hogyan lehetséges ez?
Távol mindentől, egy kis faluban, egy zsákfaluban.
Attól a perctől kezdve ez a gondolat beköltözik a fejedbe —
és ott is marad.
Van, amikor csak halkan, a háttérben,
és van, amikor mindent betölt.
Próbálod elhessegetni,
felsorolsz minden lehetséges problémát, ami eltéríthetne erről az útról.
El is hiszed őket.
Aztán egyszer csak újra és újra visszatér az érzés:
ott, abban a kis faluban boldogabb lehetnék, mint bárhol a világon.
Így kezdődött három évvel ezelőtt,
amikor kiléptem a kenuból Nagykörűn, a Tisza partján.
Akkor még semmit sem tudtam a faluról.
Nem ismertem senkit.
Nem tudtam, mit tartogat számomra.
Csak azt tudtam, hogy megtaláltam.
És ez elég volt.
Eltelt három év.
Az igenek és a nemek folyamatosan váltották egymást.
Volt, hogy elengedtem.
Volt, hogy visszatért.
De a gondolat nem tűnt el.
Aztán jött egy hétvége.
A barátnőm, Vészity Kata meghívott,
és segítettem neki a házuk, A Horgonyhely felújításában.
Hazamentem,
és egyszer csak pillangók voltak a gyomromban.
Nem tudtam másra gondolni.
Csak arra, hogy ott szeretnék élni.
Ott.
Abban a faluban.
Abban a csendben.
Abban az életben.
És ott, akkor, minden elkezdődött.
Így született meg az Alkotóház története.